ma jól bevásároltam. mindenfélét, ami a kezem ügyébe akadt. mire a kasszához értem, rádöbbentem, hogy a dolgok, amiket venni készültem mind fekete vagy fehér színűek… véletlen. pedig olyanok egyesek szerint nincsenek. én nehezen mernék e kérdésben állást foglalni. talán majd, ha megnövök, és bölcs leszek, és nem ilyen pöttöm zizi…

szóval a ruhák… végül megvettem mind. eredmény: jövö 7en megyek vissza csereberélgetésre. jellemző. mindig ez van. döntésképtelen vagyok. választok. (nem könnyen) megbánom. vagy nem is jó. vagy véletlenül igen. akkor happy! de általában mire kijövök, már nem jónak érzem.

kriminális eset vagyok. elismerésem bárkinek, mitöbb mindenkinek, aki elvisel. majd bizonyára kaptok kitüntetést, vagy oklevelet a nagy számadás napján. engem meg nagyon esélyes, hogy bevágnak rendesen a pokol legmélyebb bugyrába. ott majd nem nagyon lesznek olyan gondjaim, hogy nincs egész Butapesten egy normális blézer. hihetetlen.

amúgy: az Aquatól a Dr Jonest csak viccből hallgattam…nehogy valaki azt gondolja, hogy… neeeeem. legfeljebb kivonuló zene

felvettem egy hirtelen rózsaszín felit. aztán kiderült, bezavar a látókörömbe. valami örökké bántotta a szememet. rájöttem mi. átöltöztem… jó, mi?!

kezembe akadt a Filozófia világtörténete című könyvem. felcsaptam. Jean-Paul Sarte, francia egzisztencialista. filozófiai tanulmányaim ezen része mindig lekötött. bírok azonosulni azokkal a filozófusokkal, akik az ember létmódjával foglalokznak, mert ez valóságos. “vagy csak annak tűnik.” nincs megfoghatatlan. nincs ámítás. végtelenül egyszerű. “vagy csak annak tűnik.”
plusz ott vannak az utilitaristák… ők is érdekes arcok, de maradjunk Sarte gondolatainál:

“az embert nem tekinti olyan lénynek, akinek lehetőségei eleve rögzítve vannak. az ember először inkább semmi. és -mintegy állandó teremtéssel a semmiből- előbb azzá kell tennie magát, ami. az ember szabadságra van ítélve…
a semmi amelyből az ember így kiemelkedik, persze szüntelenül körülötte leselkedik, szabadsága minden pillanatban veszélyben van…”

itt nyílt ki a könyv. furcsán vicces.

töprengek. kattog az agyam. variálok. el kellene menni innen valamerre. nagyon el. lehet, hogy csak egy kicsit, de lehet, hogy kicsit többet… fene tudja…
(ismeri valaki fenét? senki… ki a fene fene? he?!)

Barcelona? most!
imádom Gaudit. zseni volt!

épp csak hazaértem, már blogolok is. ugyanis, mint tudjuk blogolni kell, blogolni móka… blogol a világ apraja, nagyja…

túl egy gépíró tanfolyammal is felérő agrárjogon, egy élményszámba menő “baloghágis” bünti gyak. zh-n, fejfájós irodában robotolással töltött órákon, kesudió túladagoláson, bűdös zsufi buszon izzadáson, csaholós-pacsizós-nyüszögős üdvözlésen (ezt nem én adtam elő) most legfőbb vágyam, hogy elfogyasszam mai napom első rendes kajáját, ami sajnálatos módon nem anya keze munkáját dícséri majd. sebaj, most az egyszer még bocsássuk meg neki! kedvenc gyermekének szentelte délutánját. love Marci!
a mai vacsi teszkó (amit megint átrendeztek, hülyét kaptam) közreműködéssel készült : grill csirke. (vagy grillcsirke? hm…) no influenza. csak tele pocak… de iziben!!!

megkönnyebbülés lett urrá rajtam! igen, sikrelüt kimenekülnöm családjog előadásról. komolyan mondom, úgy érzem, az életem múlott a dolog sikerén.
mindig nagyon várjuk ezeket az órákat, mert nagyon jófej előadónk van, és érdkes dolgokat bír kiemelni, nem csak a könyvet magyarázza (mint általában mások), amit egyébként mindenki képes elolvasni egymaga is. szóval mókás kis másfél órák szoktak lenni… vicces és meghökkentő történetekkel. a mai viszont maga volt a pokol legmélyebb bugyra! egy nő jött a minisztériumból. nekm akkor vált gyanussá a dolog, amikor az első 15 perceb még mindig csak azt taglalta, h miről is szeretne majd beszélni előadássában. majd közvtelneül ezután lediktált egy oldalnyi jogszabály számot. nézz utána! helló…
feladtam…
szerencsére (meg “diszkrét” morajlás hatására) szünte tartása mellett döntött. remek heléyzetfelismerő képességre vall! jól meglepődik majd, ha visszaér az előadóba!

egyébként semmi érekességről nem tudok beszámolni. 2 napos cipő vásárlási tortúrám tegnap úgy tűnik, befejeződött. pro és kontra érvek felsorakoztatását követően, végülis győzött a megfontoltság, habár a megolodás azért így sem tökéletes…

megyek ebédet falni…

az utolsó őszi napsugarak… ohh, most anniyra jó dolog lenne, sétálni egy hatalmasat otthon, a mólón, leülni a kövekre egy óriási fagyival.
ehelyett: Pécs, suli, iroda, rohanás… a kiábrándító valóság. pedig ezek azok a ritka pillanatok, amikor mégis szeretek itt lenni, mert ilyen meleg napokon sikerül szépnek látnom ezt a várost. persze egy nagy kávé mellett valamelyik teraszon bizonyára könnyebben menne…
az lenne a legjobb, ha még egy jó darabig ilyen csudaszép idő maradna, mert ilyenkor könnyebb vidámnak lenni – máskor meg elhatározás kérdése -, meg aztán amíg ilyen szépen süt a nap, a szemeim is nagyon kékek, amit eléggé szeretek… föl kellene tankolni napsugarakból, hogy a komor téli napokon legyen miből feltöltődni, és ha majd tényleg rossz idő lesz, és a szemeim is szürkésre váltanak, csak előveszem a jó nagy zsáknyi napfényemet, belepillantok, és minden vidám lesz…
világmegváltó gondolatok, ugye? (próbálom nem rombolni a rólam kialakított H.P-képet)

jujj… 2 napja teljesen be vagyok zsongva! fantasztikus új hobbit találtam ki magamnak, amivel kapcsolatban sajni most még muszáj titokzatosnak lennem, ugyanis kisebb-nagyon akadályokba ütkzöik az ügy megvalósítása. viszont képtelen vagyok magamamban tartani, mert leköti minden második gondolatomat a tervezgetés, ugyhogy legalább ilyen formán muszáj témáznom róla.
hmm, hogy mi a bökkenő?!
hát, fogalmazzunk úgy, hogy családom nem fogadta osztatlan lelekesedéssel ötletemet, ami mára komoly elhatározássá vált, de mivel kitartó típus vagyok… és makacs…és akaratos… nem félek!
drága anyukám, jobb ha megbarátkozol a gondolattal!

azt hiszem ez már a vég kezdete! sőt, maga a vég!
az a szomorú dolog esett meg Bia barátnőmmel és velem, h péntek esténket egy-egy almalével nyitottuk. nem volt benne semmi, csak jég. hihetetlen! majd néhány órával később már ketten ittunk egy almalevet… pfff… mi lesz így a jóhírünkkel?! romboljuk a rólunk kialakított képet! ez így nem állapot… tarthatatlan helyzet!

tegnap este DVD-zős, kukoricafalós mókát csaptunk, de sajni – jó szokásomhoz hűen – ismét sikerült elaludnom a film vége előtt elég sokkal. (mert vannak dolgok, amik sosem változnak… nem úgy, mint az almalé) azért meg kell állapítanom, h határozottan fejlődőképes egyén vagyok, ugyanis általában az első 20 perceket sikerül nyomon követnem aztán szunya… de most valamilyen csoda folytán 48 percet biztosan láttam!!!
egyébként ez nem a film hibája. az Ütközéseket néztünk, amire én már nagyon régóta kíváncsi voltam, és rettenetesen tetszett!!!

ejjj, nagyon utálom a vasárnapokat. mindig ugyanaz a műsor. pakolás, ebéd, pakolás, zúzás vissza Pécsre… soha nem jut idő rendesen semmire!
nem is hajtom át a naptáramat augusztusról szeptemberre… hülyeség, h már nincsen nyár! persze iskolába járni szórakoztató dolog, csak ezek a fránya vasárnapok ne lennének…

ma minden okom megvolt arra, hogy úgy örüljek, mint az egyszerű kisfiú karácsonykor a Nintendo 64-nek. én azonban hálátlan módon képtelen voltam olyan jellegű extázisba esni, mint ő. szerényen csak vihogtam, vadul vigyorogtam, fülig ért a szám, meg ilyen snassz dolgok, ugyanis… ugyanis… ugyanis… iggggen!
Andris megérkezett, és hozta magával a gyönyörűségesen csudaszép Little Idiot felimet!!!
hát ez valami leírhatatlan!
drága Andris, akkora örömöt szereztél nekem, h az hihetetlen. megérte egy év minden várakozással töltött pillanata.
OHHHH MY GOD!!!!!!!!!!

ma, vacsi után sétáltunk hazafele, át a Széchenyi téren, és meglepetésünkre tüntetésbe botlottunk (mi másba…komoylan, ha egyszer vége lesz, hiányozni fog). harmadik napja megy Pécs főterén ugyanaz a műsor a színpadon. (csak mellékesen jegyezném meg, h állítólag épp Pécs napok vannak, de ez épp nem izgat senkit… a tömeg tüntetni jár oda)
függetlenül attól, h egyetértek-e az aktuális eseményekkel, vagy nem (nem is ez most a lényeg) vicc, ami ott megy…
egyrész olyan feeling, mintha valami családi matiné lenne: apa, anya, gyerekek, babakocsi, kutya… munka után elszalad az oviba, összesedi a gyereket, majd együtt kiballagnak a térre, és amíg a szülők tüntetnek a kisebbek perecet majszolnak, lábbalhajtósbicajoznak, játszadoznak.
eközben a színpadon stand up comedy jelleggel nyomják a műsort önjelölt szónokok. nah, ez már tényleg vicc kategória…
és végül, amit végképp nem értek: néhányan zászlóka lengetnek. most azt mondja meg nekem valaki (inkább ne is… csak költői a kérdés), hogy mi köze az egésznekl ‘56-hoz, a magyarságtudathoz, és miért kell az Árpád-sávos zászlót erőltetni…?! emberek szavahihetősége kérdőjeleződött meg, nem a nemzeti öntudat… de persze lehet, h csak én látok nagyon rosszul valamit. fene tudja…

a tegnapi hambi miatt rém kínokat álltam ki éjjel. így járnak a bűnöző falánk lelkek.

p.s.: aki, nem ismeri a Nintendo 64 sztorit látogasson ide és kacagjon nagyokat.

épp most faltam be egy óriási nagy hambit. helytelen, tekintettel a késői órára, bár ez engem valahogy sosem tudott izgatni…
nyílt alattunk egy hamburgeres (viccesen az a neve, hogy Éhes Pocak), és gondoltam betérek egy palacsintára. aztán végül hambi lett belőle, és mivel akció van, adtak hozzá sültkrumplit – ami egyébként marhára nem hiányzott, meg már le is álltam róla – nem tehettem meg, h otthagyom.
így történt, hogy mindent beburkoltam, és most kezdek cseppet rosszul lenni.

hastáji, kellemetlen érzésemet tetézi felháborodottságom!
ma sikerült megvennem tankönyveim egy részét. hagnsúlyozom, csupán töredékét!! konkrétan 5 darab könyvet potom 23.000. forintért… hihetetlen! és ehhez még jönnek.
most úgy jobban belegondoltam, és meglepetésként ért a felismerés, hogy polcomon egy vagyon sorakozik… csak, sajni nem bankjegyekben (pedig mennyire jól festenének élére állítva, tömött sorokban ), hanem vaskos szakkönyvekbe fektetve. a vicc az, hogy a jelentős részük évek múltán, vagy talán már hónapok múlva… (egy részük már most), hasznavehetetlen, és elavult lesz.
és az utolsó hőzöngés mára, de talán ezen akadtam ki a legjobban: megveszek egy 3 kötetes könyvet, hogy félévkor le tudjak belőle vizsgázni, majd tisztelt tanár úr bejelenti, hogy májusra elkészül az új kiadás, így a szigorlaton már azt kérik… pfff… addig meg a régit kell tudni. magyarul: vedd meg kétszer! sebaj… ismerek egy bölcs fiatalembert, aki erra azt vágná rá, hogy “mert megtehetem”…