az igazán laza arcok medencés buliba járnak. idén a víz nélküli verzió trendi. aki igazán durva másmilyenre már be sem teszi a lábát. lúzerség. rengeteg előnye van ennek a változatnak. így például megspórolsz egy csomó macerát, nem kell szöszölni holmi fürdőruhákkal (ezen a ponton azért a nudi bulik még minidg verik a mezőnyt), nem kell egymás télben megrogyott, majdnem csupasz testét bámulni, nincsenek összeficcenő zsírpárnák, borosták itt-ott… és ha a hangfalat beleállítjátok az üres medencébe, a hangzással sem lesz gond. máris kedvet kaptatok, mi?!

azon az alkoholmámoros estén kiataláltuk a szarvaspörit szarvasgombára vert csiperkével majális elseje jegyében. mi győztünk volna. nem kérdéses. aztán végül a teljes akció B tervestül, pálinkástul repült a levesbe. György kezdeti lelkesedését követően ráeszmélt arra, hogy marhára nincs kedve földvári suttyóknak izzadni egész nap a bogrács felett hogy grillezni jobb. mi elhittük neki.

a buli már akkor tetőfokára hágott, amikor az uborka sali jelentős része a csomagtartóban maradt. nyilvánvalóan nem szánt szándékkal. bocsi anya! ne félj, majd kiszellőzik, és nem lesz olyan fokhagymaszag. s ami egy kis könnyed esti falatozásnak indult, az orbitális dínomdánomba csapott át. Dj Gaga érti dolgát. mivel a bankautomata diszkrét megközelítését mi hallomásból sem ismerjük, amíg egyesek kirabolták a gépet, addig mások következetesen rázták a seggüket. s akkor ott van még a Busz magazin is… Financial Times elmehet a sunyiba! rájöttünk, hogy a karaoke mindenkinek megy, még az olyan jólnevelt, diszkrét, gátlásos fiataloknak is, mint amilyenek mi vagyunk. csak eleg kell inni hozzá. s nem baj, ha a szöveg dallamra való pontos ütemben történő ráéneklése legtöbbünknek kihívás, mert vannak olyan univerzálisan énekelhető szavak, mint a szexxxxi. ha ez megy, akkor a Born to be wildból elég csak a refrént hét torokból üvölteni a mikrofonba.

s akkor a hajnali PubLik tangóról még szó sem esett, meg itt vannak ezek a képek is nektek jól…

Győrben járt felettem egy vak fiú. eleinte írtó furi volt burokban nevelkedett kisvárosi lelkelmnek. eleinte még észrevettük, eleinte még gügyögtünk a kutyusának, ha szembe jöttek velünk, eleinte… aztán megszoktuk. megtanultuk, hogy ez a labrador, nem olyan labrador, és akármennyire is imádta őket mindenki, tudtuk, nincs kutyadédi az aulában, még akkor sem ha a gazdi épp nem figyel.
nyár volt, amikor Ritával túl az aznapi agyharcon csokizni készültünk. a kutyus a folyosó másik végén hevert, várta a vizsgázó gazdit. sport szelet került elő a táskából, s a papírnak még ideje sem volt megrezzenni, amikor csorgó nyállal csücsült lábunk előtt az a kutya, amelyik addig soha semmilyen reakciót nem mutatott a külvilágnak. mi lefagytunk, ő nagyon ült… tudjátok? úgy, amikor a kutya vigyázba vágja magát egy miliméterrel a lábad előtt, és egyszerűen nagyon ül, sőt még annál is jobban, hogy megmutssa milyen okos, és mennyire szépen tud egy helyben maradni, és közben megfeszül minden idegszála úgy koncentrál. nem tudtuk mi van. a világ legfegyelmezetteb ebje volt előttünk, és ömlött a nyála, ahogy Rita kezében lévő sport szeletet szugerálta. normális körülmények között gondolkodás nélül a szájába nyomtuk volna az egész csokit, és jól megtutujgattuk volna, de őt nem mertük. nekük ő addigra már nem kutya volt, hanem egy hallgatótársunk szeme. s hogy ők ketten két külön testben élték életüket, csak a sors fintora…
aztán közeledett egy lány. elnézően kérdezte: sport szelet? bólogattunk. nevetett. enegdélyt kaptunk. olyan történt, ami addig soha. befalta a csokinkat mind. majd a barátnő elárulta, sport szeletre képezték ki, s a jutalomfalatot bárhonnan kiszagolja. a gyengéje. édes.

s olyan is történt, hogy szegény fiút körbe-körbe sétáltatta a parkban, mire rátértek a járdára, és elindultak a város felé. s ezt látva mi ugyan mosolygtunk, de higgyétek el, csak szeretetből…

három napi alváshiány eredménye: tolltartó kipakol. negyedszer, ötödször, majd hatodszor is. mi van, ha csak vaksi vagyok?! ha többször kellene hemüveget viselni?! összes táska átfötör. lesöpört íróasztal, és megpróbál emlékezni… négykor még megvolt. ott szorítottam a kezeben, ahogy érettségi óta minden áldott vizsgán és zéhán. aztán… nem tudom. nem akarok pityeregni. nem akarok apró, piros szemeket reggel. én akarom vissza.
belehalok, ha nem lesz meg a toll.

nekem mindig zene szól a fejemben. elképzelhető, hogy zizis vagyok. hangulatok, helyek, és a muzsika, amit közben hallok. tökéletes pillanatok. a kedvencekről pontosan tudom, hogy hol voltam, mit csináltam, mit láttam, és milyen illat volt, amikor először hallottam, és ha most szólal meg szakasztott ugyanazt érzem… fragments of freedom. furi készülék az agy. meg a citromfacsaró is. fülfetisiszta vagyok na, ez nem titok.

és az a nagy büdös helyzet, hogy nem szeretem így szétcsúszva, kábán. csak félig itt, de félig már valahol máshol. álomvilág és valóság közötti átszállóállomás. légy ödvözölve a nemtudomhol! innen miért csak egy az irány? össze kellene szednem magamat, de nagyon iziben, mert ha ő mondja, hogy sebaj kislány egyszer élünk, akkor ott komoly üzemzavar lehet. és hogy már mindenki kész a szövegével, csak én nem. és hogy már mindenki leadta a dolit, csak én nem. és hogy már mindenki tudja, csak én nem. de senki sem érti. senki sem érzi. pabadam.

és akkor igenis leültem tanulni a reggeli napsütésben. lelkiismereti jelleggel. becsületmentés. pánikroham. linkeskedés. nulla alvás. kávé-RedBull koktéltól kalimpáló billentyűk. megint. és jól tudom, hogy hetek óta csak lopom, tolom és hűtöm. a napot, a szelet meg a levet. és az első pillanattól kezdve tudtam, hogy ennek rossz vége lesz minimum május tizennégytől. és most szevasz vizsgaidőszak, szevasztok ti csuda illatú szűz könyvek. hardcore.

és aludnom kellene.

ígérem nem töltöm föl az egész albumot, de ezt még muszáj…

ezekben a pillanatokban akár Animán is tekerhetném, ahogy minden jobb érzésű pajtásom. ők azok, akik hétfő este ivásba kezdtek, és nagyjából csütörtök délutánra kerülnek majd ismét a koordinált mozgás és összefüggő beszédkészség boldog állapotába, ahogy az összes joghallgató itt Pécsen. hiába, így mulatnak a jövő hazudozós, pénzéhes, simlis, menő ügyvédei, keménykezű ügyészei és bírái… no és persze a leendő jegyzők, jogtanácsosok, földhivatali aktatologatók, gyámügyisek, a munkanélküli diplomások, meg a valamelyik nemzetközi irodánál magukat butára keresők. én nem. számomra egyetemi pályafutásom nagy valószínűséggel utolsó jogász napjai (jövő ilynekor államvizsga, szevasztavasz!) a kezdő estével véget is értek. hétfői Hősök koncert. nyúlt alapok, érthetetlen szöveg, pezsgő, némi jager és vodka-martini, egy csomó-csomó kedves arc, szeretett demo srácaim mocsok részegen, s az est vicce: a fotó karunk ügyeletes ex-vivásával, pfff. nem tudom milyen megfontolásból gondolta úgy, nekünk majd jó lesz az egymásmellettszépenmosolygás. én mindenestere így utólag határolnám el magam az esettől, hamár akkor nem sikerült lemaradnom a képről. s mielőtt bimbózó kapcsolatunk a kiteljesedés gyönyörűen illatozó rózsákkal szegélyezett ösvényére lépett volna, én jól megfáztam. lúzer bébi. nagyjából kedd reggel óta nyomom az ágyat itt Pécsen, a tökegyedül, mert mindenki túl ittas ahhoz, hogy engem foglalkoztasson. holnap azért trafikolok egy öregeset, márcsak a becsület kedvéért…

ha az a fránya balerina nem csúszott volna annyira, akkor talán még most is ott ropnánk a rock and rollt bébi. szigorúan buborékmentesen. nyilván ennek köszönhettem a szívrohamok egymásutánját egyesek sajátos vezetési stílusát látva. szerencsére csak kívülről. minden utassal konzultáltam. épségben vannak. srácok, azt hiszem én dobnék pár forintot valamelyik szentnek. fent odatették magukat. s eközben ítélőképességük tudatában lévők teljesen magukra maradva boldogulnak… vagy boldogtalanodnak. ezúttal sikerült bebizonyítanom a világnak, hogy tudok én kultúráltan is szórakozni, csak legutóbb épp nem sikerült. szánom-bánom. lapozzunk.

nem szeretősek az ilyen vasárnapi ébredések. sohasem. ha egyáltalán lehet ébredésnek nevezni… másfél óra félig álom, félig éber állapot, amitől cseppet sem leszek kipihentebb, viszont annál inkább felidegesít, hogy egy újabb nap telik el zombi létben. csipásan. pazarlás. mert akkor legalább, aki éjjel legény a talpán az nappal aludjon, s ezzel helyére kerül a kizökkent idő, de nem. így történt, hogy az én napom még valamikor tegnap reggel hét óra környékén kezdődött.

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.