egyik lábbal még rettenthetetlenül a földön. ez a felem sosem hiszi igazán, de a másik már lábujjhegyen csimpaszkodik, várja a pillanatot, épp csak milliméterekkel elrugaszkodva. nincs sok. fáradt órák. álmosak, amennyire még soha. csak álmos, és fáradt, és fáj itt meg ott. csak arra gondol, hogy egy sohavége éjszakával, és két vizsgával később, milyen lesz egy igazit aludni. mélyen. gondolatok nélkül, álmok nélkül, gyógyszer nélkül. és ha majd felkel lesz megint fodrásza, és kozmetikusa, pihepuha talpai, sima teste, meg új fürdőruhája, tiszta, rendes szobája, csillogó szeme, ötmárkás mosolya… ideje, nyara. ennyi, és semmi más. jíííhá!

tekintettel arra, hogy hamarosan szoba tuning következik nálam elképzelhető, hogy fontolóra kellene vennem. végülis mindössze nyolcvanöt dollár egy tekercs, plusz kétévnyi infláció. hülyének is megéri, hátmég nekem. guccsipulcsi, helyett Gucci tapéta. erre ne varjál gombot!

én vállalom: szeretem a reklámokat! engem meg lehet etetni a sok marhasággal. én elhiszem, hogy vékonyabb, feszes bőrű, megfelelő bélflórával rendelkező, fényes hajú, négyhétigsimalábú nő leszek, akinek tornádóbiztos frizurája, töltöttkáposztaálló szájfénye van, és nincsenek karikák a szeme alatt, narancsbőr a popsiján, nem kell félnie attól, hogy a dezodora cserbenhagyja, és nemhogy büdös lesz, de még a fekete blúza is foltos marad… aztán persze rájövök, hogy sampont és pakolást venni kilencezerért legfeljebb elsőre tűnik jó ötletnek, valójában felettébb debil dolog. eredményét tekintve adtunk a szarnak egy pofont. helloszevasz, bemutatom az ollót! szóval én szeretek reklámot nézni. főleg ha vicces. főleg ha a sok szar tévéműsor között üdítő jelleggel érkezik néhány életmentő mosópor, és fejfájáscsillapító…

állítólag szexista reklámok tömkelege ömlik a médiából. (…nem ezért jöttünk ide Levédiából) nekem már régóta meggyőződésem, hogy mi nők nem kicsit estünk pofára ezzel az egész emancipáció cirkusszal, de erről már írtam… most itt egy kiállítás, ami a nemi szeterotípiák kapcsán mond irgumburgumot a reklámcsinálóknak. én azért néhány jól sikerült, kreatív, és talán sokszor provokatív fotó láttán még nem vonnék le messzemenő következtetést a férfiak és nők között kiosztott lapokról, tásadalmi szereotípiákról, egyenlőtlenségről…

zárójel: Grindhouse – Halálbiztost csak azoknak, akik lélkeben fel vannak készülve arra, hogy végigülnek halálunalom másfél órát kétszer tíz perc igazi Tarantinoért. hol vannak már a Ponyvaregény kult párbeszédei?! ezek után izgatottan várom a Rodriguez-féle verziót…

megnéztem megint. harmincnegyedszer, és nem utoljára. még a hemüvegemet is feltettem. fürálefelle. kitudja. hisziapisziakielhiszi. nehogy pofával puff legyen. úgy tűnik, veszélyesen stimmel:

20 Aug 2007 Lake Balaton, Hungary Siofolk Festival

ááá, nemhiszi, nem, de nem ám. és de. nem kicsit visonka most egy kislány itt, de cseppet szomorkás is, mert amikor utoljára… akkor méz, és bársony ömlött bele a térbe, és millió csengettyű szólt, és libabőr jött-ment, és hideg rázott, és lélezet elállt, száj tátva maradt… most más lesz. nem az a hang. a világon a legszebb. szerintem. szerettem. szeretem.

ááá, és óóó, és jujjj, és neeeeee… óriási über öröm: Morcheeba Siófokon, nem is akármikor. ez kész. viccnek indult. nem az. de nem ám. sikítoztam, vigyorgok, meg ugráltam is… és még fogok is, mert miközben huszonháromra vált éveim száma, és miközben ő még mindig épp eggyel kullog majd mögöttem a világ leges-leges-legjobb zenekara fog zenélni. nekünk. bibííí.

csudira világfinom, eperdarabkásos császármorzsát ettünk mi ott. na, nem most. és majd mulatunk is ám. jipííí. ‹3

mese a szellők és zefírek királyának lányáról, aki királykisasszony – nem mellesleg szintén fülfetisizta -, és Gulkról, aki olyan szép, hogy akár little idiot is lehetne. (L)