van az a szám, amelyik azzal kezdődik: “Mi nevetséges bábok vagyunk, undorító színpadon táncolunk. De jól mulatunk…”, megvan? rendkívül jó felvétel. az ilyeneket mostanság roppantul értékelem. karácsonykor menetrendszerűen felfordul gyomrom az ismét listavezető George Michael herélt macska jellegű vonyításától, vagy Mariah Carey kisasszony szintén okádék szerelmeseskarácsonyos nótájától. egészen bizonyos, hogy az embereknek legfeljebb fülbevaló hordásra használják hallószervüket. pedig érdemes volna egyszer rendeltetésének megfelelően is. pszt!
szóval a Firma muzsikát régóta nem hallottam, de a napokban iwiztem (és most megint beugrik szegény kiskutya, aki elvéti) bizony, mert kémkedni jó, és aki azt mondja nem azért jár oda, az nyilván hazudik, vagy perverz, vagy csak egyszerűen szereti magát vadidegeneknek mutogatni. no, a kislurkó magáról bölcselkedve felelevenítette a klasszikus sorokat, én meg nagyon kacagtam.
de miköze ennek…? semmi. csak, amikor megláttuk őket, már-már ruhán keresztül szeggszelni a táncparkett közepén, önkéntelenül is két szó ugrott be: tánc és baszás. jellemzően, kölzéskényszertől szenvedve, felismerésemnek rögtön hangot is adtam. kacaj egymás közt, gondolhatod, nem kicsi. én még akkor sem hittem volna, hogy ő, a többi arra repülő megjegyzéshez hozzáfűzendő, képes elkiáltani magát. én nem. én a “tánc” után biztos voltam benne, hogy a “baszást” esetleg csak csendben, az orra alatt mormogva teszi majd hozzá. tévedtem. jó hangosan mindkettőt. villanásnyi néma csend. majd egyöntetű röhögést épp csak taps nem követette. dörti volt, ahogy mindig.
illabereknádakerek, a mese többi része pont itt.
