én felkeltem a könyvekért. a csodatenisz tehet mindenről. ne lett volna annyira izgi! nem tehettem meg, hogy magára hagyom a két roppant szimpatikus fiatalembert (go Djokovics, go!).
még egy meccs, aztán már se Ausopen, se kézi eb, no more tv watchin’. nem marad más hátra, tanulni kell kéremszépen.

én is szeretnék weekend házat Tokyo közelében háromhatvanas panorámával.
check this out!

én is szeretnék egy ölnyi kiskutyát. rettentőnagyon. szó sincs róla! Marci a legédesEBb a földkerekén, de ő igazándiból nem is kutya, hanem egy személyiségzavaros viziló. akkor sem kapok, ha elég egy ici-pici, csöpp, kis fehér, észre sem lehet venni akkora… akkorsem? [shrekcica nézés]

a mazsola egy rémült arcú szőlőszem.

második menetben kiütéssel győztem a büntetőjog ellen. azért egyszer szívesen elbeszélgetnék magyar nyelvtan témakörben valami illetékessel.
már csak tizenöt nap. még egyezernégyszáz oldal, szevasz. háttal a világnak, arccal a könyvek felé. boldogság. szerinted?

nyilván be szoktam ülni én is a pajtásaimmal ide-oda. mert enni kell. az is teljességgel világos, hogy a szeleb arcok szeleb haverjaikkal teszik ugyenezt. már nem meglepi, amikor Paris és Chad bevágnak egy szendót valahol együtt. enni kell (ismétlés a tudás anyja), és ha még a fiatalember pólót is tud tervezni mellé, az külön öröm ez egy textiliparba betörni vágyó hölgynek. az mondjuk már sokkal jobban érdekelne, ők mikor döntötték el, hogy együtt veszik magukhoz a délidei kávé és gombóc fagyi adagot? talán volt valaha egy kifutó valamelyik gleccseren?

egy neki:

egy nekem:

valahogy időközben megváltozott a pénzmosás tényállása. úgy alakult, hogy erről mindenki tudott – beleértve az édesanyámat, és az alkoholista házgondnokot is, aki még az állandó delirium tremens ellenére is up to date – kivéve a hét vizsgázót. nyolcból. ennyi bazd meg.

zárójel: mindketten buktuk a bizniszt. a pók meg fog halni.