hogy miért jó a kis kínainak, aki csoportosan a széken aluszik, miközben amerikaiak és magyarok akarják áruba bocsátani fél veséjüket eggyel több ülőhelyért. nem tudom. van egy olyan érzésem, hogy ők sem. az viszont biztos, hogy közelről látni sporttörténelmet, hatalmas élmény lehet. semmiképpen sem az dolog, amit kétszáz ojróért elad a szerencsés, hiába állítják meg a bejáratnál. az a pillanat valószínűleg olyan, amit nem lehet pénzért megvenni. minden másra ott a mastercard. és amíg a fiúk halhatatlanok lettek, egy pár buta narancssárga pixel a tévén balatonföldvár zászlót lengetett. én láttam. egy cseppet gyorsan el is érzékenyültem interurbán jelleggel.

én most száz zillió-trillió palacsintát befaltam. gyakorlatilag rosszul vagyok, de muszáj volt, mert hamár elutazik a földkerekség másik végére, teljességgel semmibe véve a bojkottunkat, aminek mellesleg kifejezetten ő volt az értelmi szerzője… hát, akkor nyilvánvalóan az a minimális, hogy méter magas palacsintatornyot hagy itthon nekem. szerintem egyébként titokban teljesen másra készül, mint aminek tűnik. az a tippem, hogy valójában fertőtlenítő kendőt exportál. csak ez lehet. ez az egy magyarázat létezhet arra, miért visz magával annyit, amennyivel a teljes magyar küldöttség betakarózhatna augusztus 24-ig mondjuk minden áldott éjszaka. szerintem embernél nincs ekkora mennyiségben, ilyen változatos formában és halmazállapotban fertőtlenítő. kendő, gél, tabi, wc-ülőkére aplikálható védőpapír természetesen utazó kiszerelésben és ipari mennyiségben. ójee. a bőrfelület melett nyilván a bélflóra megfelelő védelme sem himi-humi dolog. abszintot a bőröndbe! érted, mimást?! meg telefonon szülinapozás. megint. de most morcogva helyett mosolygásosan, mert ha neki jó, nekem jó. sze.

miközben én rendületlenül a tibetiekkel vagyok;)

…és csak hallgatom, mert nyilván szeretek szenvedni.

tudom, hogy unalomig cincált téma az imdb ever-ever listája, és senkivel sem szeretnék vitatkozni rajta, mert a mozi nyilvánvalóan szubjektív műfaj, de akkoris. szóval tegyük fel, hogy az első tízben nem foglalkozunk a sorrenddel. ha vesszük a tíz legjobb filmet, és egészen egyszerűen nem akarunk alma mögé körtét állítani, mert például lehetetlen. csak annyit mondunk, kötelező mozi mindegyik, alapdarabok, amiket látni kell. na, ebben az esetben sem tudom felfogni, hogy kerülthet képbe a The Dark Knight. sajnálom, de nem. s, hogy ráadásul első helyen áll, főleg nem. már akkor sem igazán értettem, amikor hónapokkal ezelőtt először láttam a listát. vártam a hőbörgéssel, amíg saját szememmel meggyőződhettem arról, az aktuális Batman rész cseppet sem durran akkorát, hogy rögvest első legyen. és nem igaz, hogy előítélettel ültem be ma este! én akkora Batman-fanatik voltam kislánynak, amekkora már nincs is. én komolyan hittem benne. én vártam a hatalmas nagy valamit, amitől minden hozzáértő annyira elájult. aztán csak a stáblista jött. nekem kevés, hogy Heath Ledger brilliáns. tényleg az, de ettől még ez a film baromira nem illik a top tízbe. kilenc valódi kult mellett ott van ez a számomra kakukktojás, amúgy igen szórakoztató mozi, de nehezen tudom elképzelni róla, hogy mondjuk tíz év múlva megkívánom, hogy benyomjam a dévédét. szerintem már két hét múlva sem, meg úgy nagyjából sohatöbbet, de ezt csak félve írom le. jó, jó, de ez a film nem az a film… a csupa nagybetűs. nem. annak ellenére, hogy én ma este kiosztottam egy postumus Oscart Heath Ledgernek. megérdemli. megérdemelné. eddig úgy gondoltam Johnny Depp alakít humorosan zavarodott elmét a legzseniálisabb módon. ma kicsit átértékeltem.

mellesleg – igazán csak zárójelben jegyezném meg -, hogy ugyanott készült legalja lista is. s vajon miért nem lepett meg, hogy a tíz legjobban nem találni magyart (najó, ha jószívűek vagyunk, akkor Michael Curtiz a Casablancával kicsit a miénk is. kicsit!), ellenben a tíz legszarabb között rögtön ötödik a kizárólag magyar rovásra írható Kis Vuk. ez legalább csak a miénk, hurrá!

van háromszáztizenvalahány kreditem, egy abszolutóriumom, barcelonás-gaudis-dalis családi mosolyalbumom, Pekingbe készülődő felmenőm, tizenöt napom a huszonnégyig, Madonna koncertjegyem, egy félidőnyi emlékdobozba csomagolt nyaram, s ezzel neki is vágok egyetemi pályafutásom tizenegyedik félévének a tízből, ami csak azért vicces, mert nem éppen belgyógyásznak készülök, jogdoktort meg jobb helyeken már tíz szemeszter leforgása alatt is faragnak az emberből… már, ha hagyja magát. most kicsit olyan lehetek, mint “dizséháromtólhatig” fél hétkor. volt egy kis csúszás, na.