a kisebbség és lelkes műgyüjtők egyszerre a kincshalmok felett. csodálatos. (“nincs mosógépetek Lajos?”)

otthon vidéken (mondhatnám úgy is, faluhelyen) a lomtalanítás úgy megy, hogy a cigó megáll a ház előtt (Lada + utánfutó), bekiabál, hogy nincs-e valami vinnivaló, apa mondja neki, hogy akkor föl lehet kapni innen a kisházból főnök, legalább nem nekünk kell kicipelni. mindenki jól jár, mindenki boldog. no, ez Butdapest. itt teljesen más. majd egyszer elmesélem…

fáradt vagyok gondolkodni, nézni, beszélni és mozogni is. enni nem! az étvágyam hibátlan. nincs más hátra, haj, ruhák, lakás öntisztuljatok! összegezve: a felnőtt élet oltári nagy szívás, viszont lényegesen jobban fizet, mint az isi.

hogy a drága virágszálamtól a csibefasírton át milyen módón sikerült eljutnunk a kunkori farkú masnis malackámig nem teljesen világos, de immár mindenki számára nyilvánvaló, hogy egy különös padtárssal a miniben az élet csupa játék, móka és kacagás.

jó, hogy vannak térfigyelők. ha valaki egyszer például összerakná a felvételekből eszterke összes parkolását, a végére valószínűleg beszarna a röhögéstől, ahogy mindenki más is. bőven elrakható humorosba bármelyik. komolyan elgondolkodtam azon, hogy minden elismerésem az állandóan csak leszőkézett, katonai cirkáló méretű dzsippekkel budai dombok között csapató csillagvirágszálaknak. én barnán, ezzel az icipicivel, a dombok nagyon alján… sem.